Gyerekkoromban nem szerettem, ha engem fényképeznek.

Ha bevallhatom, igazából még most sem szerettem meg, de már fontosnak tartom, hogy ott legyek bizonyos fotókon, mert segít emlékezni.

Amikor felnőttem annyira, hogy rám mertek bízni egy fényképezőgépet, kaptam egyet, hogy gyakoroljak. Sokat kattintgattam mindenféle témákat és mivel ez még filmes technika volt még sokat kellett várni, hogy meglássam, mit is fotóztam le valójában. Nem szerettem a várakozást.

Aztán kimaradt nagyon sok év fotózás nélkül. Abban a tudatban éltem, hogy a fontos pillanatokra úgy is emlékezni fogok később is. De ahogy visszagondolok mindig is fotós szemmel néztem a világot és szorgalmasan gyűjtögettem az emlékképeket a fejemben és a szívemben.

A fotografikus memória mindenkivel veleszületett képesség, de ha szükséges, fejleszthető is. Viszont az biztos, hogy vannak olyan emlékek, amik gyerekkorom óta velem vannak. Ezek általában akkor rögzültek, amikor valami erős érzelmi hatás ért. Ha visszagondolok egy múltbeli eseményre, akkor előjön, hogy milyen érzés volt bennem abban a szituációban és már jön is a kép. Vagy fordítva, beugrik egy kép a múltból és előbukkannak a kép rögzítésekor megélt érzelmek.

A jelenkor sokkal már gyorsabb és jobban dokumentált. Mindenki zsebében ott van a mobiltelefon, ami lehetőséget ad egy-egy fontos, vagy abban a percben fontosnak gondolt pillanat megörökítésére.

A korral a technika is haladt és most már azonnal le tudom ellenőrizni, hogy az a bizonyos kép úgy sikerült-e, ahogy szerettem volna. A digitális fényképezéssel ma már nem kell hosszú napokat, akár heteket várnod, hogy megláthasd mit örökítettél meg. A digitális technológia sok lehetőséget biztosít egy fénykép utólagos megszépítésére, retusálására is.

Viszont szerintem ebben a felgyorsult világban az igazán jó képek továbbra is akkor születnek, ha abban a bizonyos fényképben benne van a lelked is.

A képen látható fát már több, mint négy éve látom rendszeresen. Minden héten legalább egyszer, tavasszal, ősszel, télen, nyáron, mert a feleségemmel erre szoktunk sétálni.

Csak nemrég érkezett be hozzá egy érzés, hogy mit is szimbolizál nekem ez a fa.

Már csak a megfelelő pillanatra vártam, hogy mikor tudom úgy elkészíteni a képet, hogy pontosan azt az érzést képviselje, amit bennem keltett. Ezen a területen általában tehenek vagy lovak legelnek, viszont, ha ott vannak az állatok, akkor nem tudom képileg átadni a magány érzését.

Hogy technikailag lehetett volna jobb a kivitelezés? Lehetséges. Viszont nekem most ebben a formájában is sokat jelent ez a kép.

Ha a magányt szerettem volna más módon megjeleníteni, akkor lehetett volna a kép témája akár egy idős ember, aki egyedül ül egy padon, vagy egy elveszett cipő az ágy alatt.

A Szóképek fotós klubban erre a szabad asszociációra alapozva versenyeznek hetente fotósok a képeikkel, komoly pénzdíjakért.

A jó fotós ismérve az egyedi látásmód, és a képesség arra, hogy megmutassa a világnak, hogy ő hogyan látja azt a bizonyos dolgot. Kizárt dolog, hogy egy témát két fotós pontosan ugyanúgy örökítsen meg.

Ha szeretnéd megmutatni a benned lévő kreativitást, akkor arra bíztatlak, hogy regisztrálj a Klubba és csatlakozz egy igazán kreatív közösséghez!